2013. szeptember 19., csütörtök

Szilvás pite

Betegek a srácaim. Sajnos ez általános ilyenkor, mikor elkezdődik a suli-ovi, jön a megfázás. Betegkényeztető sütiként készült ez a szilvás pite. Aznap este átjött a bátyám, és befalta a maradékot. Uramnak már nem maradt, így ma készül egy újabb adag.
Megtaláljátok ezt a receptet almával is, de szilvával nagyon pikáns íze van. Az alapja omlós tészta, arra ülnek rá a félbevágott szilvák, majd az egészet leöntöm tejszínes tojásos keverékkel, így sül meg egyben.


Hozzávalók a tésztához:

300 g liszt
110 g porcukor
fél tk szódabikarbóna
fél tk sütőpor
1 citrom reszelt héja
200 g vaj/ vagy margarin/
1 tojás sárgája

Öntethez:

2 dl tejszín
3 tojás
110 g porcukor

valamint kb 80 dkg szilva

A tészta hozzávalóit egy nagy tálba öntöttem, kézzel elmorzsoltam, összegyúrtam. /A vajat felhasználás előtt kis darabokra vágtam, úgy tettem a tálba./ Gombócot gyúrtam belőle, majd betettem folpackba csomagolva 2 órára a hűtőbe, vagy 1 órára a mélyhűtőbe.
Ha letelt az idő, próbáltam kör alakúra nyújtani, és kibéleltem vele egy 30 cm átmérőjű, 4 cm magas piteformát. /Persze itt is használható az egyszerűbb eljárás, mint ennél a tortánál, ha nincs kedvetek tésztát nyújtani./
A tésztára rápakoltam a félbevágott szilvákat.


Az öntet hozzávalóit kézi habverővel összekevertem, és nyakon öntöttük vele a tortát.


Előmelegített sütőben, 180 fokon 35-40 perc alatt sült meg. 20 perc után lekapcsolom a légkeverést, hogy ne barnuljon meg nagyon a széle.


Állandó segédem...
Julia


2013. szeptember 18., szerda

Mosdószekrény

Ez egy hirtelen ötlet gyors megvalósítása. A cél az volt, hogy legyen egy szekrény, ami mögé elrejthetem a felmosóvödröt és társait. A lehető legegyszerűbb módon akartuk megvalósítani, semmi extra, de mégis legyen mutatós. Én nagyon szeretem textilekkel helyettesíteni a szekrényajtókat, van egy a konyhában is. Így született a textil köré egy egyszerű tartószerkezet, megmaradt szürke bútorlapból. A fal is szürke lett, ehhez igazítottam a színét.
Első lépésben segített apukám, mert a "mosdó köré hogyan szabjuk be pontosan a bútorlapot" kérdésben kicsit elakadtam. Az Ő ötlete volt, hogy egy vékony farostlemezen vágjuk ki a mosdó ívét, majd ennek a segítségével a bútorlapon.

A minta farostlemez

tervezés

Mikor a teteje megvolt, méretre szabtuk a két oldalát, a két vízszintes tartóelemet, majd kezdődött az összeszerelés.
A két oldalához csavartuk a vízszintes elemeket. van egy az alján:


És egy vékonyabb a tetején elöl:


A legfelső lapot bútorragasztóval ragasztottuk hozzá. Beállítottuk, falhoz toltuk, az elején bal oldalt kiékeltük, így szorosan cuppan a falhoz. Akril tömítővel nyomtuk ki a mosdó és a lap közötti kis rést.
Elejére beszegtem, megvarrtam az anyagot. A varró tudásom ebben ki is merül...


És a kész szekrény. Egyszerű, olcsó, és van hova elrejteni végre ezt-azt:



Julia

2013. szeptember 9., hétfő

Fürdő felújítás - járólap festés

Már nagyon aktuális volt a fürdő felújítása. Az elmúlt két évben a ház többi részét szedtük rendbe, így semmi kedvünk nem volt ismét valami nagy munkához. A csempe és a járólap egész jó állapotban volt, de utáltam a zöld színét! Nem tudom mikor tette le a ház előző gazdája, de hiába mentem át rajta még szódabikarbónás-ecetes fogkefével (!) is egyszer, nem tudtam tisztára mosni soha. Egy ideje elkezdtem utánanézni a csempe festésének. Járólap munkálatokat nem nagyon találtam sehol, majd  Kata, a Kicsi Háztól kirakott egy bejegyzést erről. Az ő tapasztalatait is érdemes átolvasni.
Mivel vizes helyiséget terveztem átfesteni, gondoltam utánajárok én is a témának. Megkerestem több festékboltot, és kértem a kedves tanácsokat. Így ismerkedtem meg Andreával, aki a Piktorfesték Marketing managere. Tőlük nem sajnálom a reklámot, mert hihetetlen sokat segítettek nekem. Andrea körbetelefonálta a festék gyártókat, gyűjtötte a tapasztalatokat, hogy mit hogyan, mivel csináljak. Van sok üzletük országszerte, és webáruházuk is. Az anyagokat, amikre szükség van, be tudjátok szerezni tőlük.
És akkor jöjjön a munka!

Innen indultunk
A fürdőnk 6.5 négyzetméter. /Mínusz a wc, mínusz egy nem nagy méretű sarokkád/ Erre a méretre szólnak az alapanyag mennyiségek, így ha esetleg terveztek ilyesmit, tudtok kalkulálni.
Elsőként domestossal jól áttisztítottam a felületet. Majd jött a festés. A járólapra Otex /Tikkurila gyártja/ alapozó került. Ez a szuper anyag megtapad a csempén és a fugán is.
Kis hengerrel, a sarkoknál ecsettel dolgoztam. Egész gyorsan lehet vele haladni, nem vészes. Először még nem fed jól, nem kell megijedni.

Első alapozás után
Gyorsan szárad, kb 3 óra múlva átmentem az egészen még egyszer. Elvileg 1 liter /az ára 5 ezer körül van/ 8-10 négyzetmétert fed be. Én nem tudom hogy sikerült, de a 0.33 liter /ára 3187 Ft/ elég volt a 6 négyzetméteres fürdőnkre 2 rétegben. Másodszor már jól szétkentem, az nem lett olyan vastag.
Ezt is hagytam megszáradni. Ezzel az alapozás megvolna.

Második alapozás után
Ezután olyan festéket kellett találnunk, ami bírja a vizet, nem csúszik olyan nagyon, és szépen tűri a nagycsaládos igénybevételt.
Bíztam a nálam sokkal tapasztaltabb szakemberekben, így a megoldás a Renova kádfelújító zománcfesték lett. Mindent tud, ami ebben az esetben nekünk kell. Ez egy kétkomponensű termék, ami annyit jelent, hogy össze kell önteni a kettőt, úgy alkalmazható. Itt található az egyik, itt a másik. Arra is oda kell figyelni, hogy összeöntés után rögtön fel kell kenni a felületre, /1/2- 1 órán belül/ mert utána elkezd besűrűsödni, és úgy már nem lehet szépen dolgozni vele. Éppen elég volt a fél literes kiszerelés. / Ára együtt 7200 Ft/
Nekünk kb 20 perc alatt megvolt a munka, ezt is hengerrel kentük fel a lealapozott járólapra. 
48 órát jó hagyni száradni. Így a tuti, mert ha még nem száradt meg eléggé, bár már nem ragad, kis sérülések keletkezhetnek rajta.
A végeredmény gyönyörű lett! Csodaszép! Világos, tiszta, imádom!


Eddigi tapasztalatok:
1 hónapja kentük fel. Féltem, hogyan fogja viselni az igénybevételt. Mikor a mosógépet vittük be, akkor keletkezett rajra pár pici karcolás. /Persze mosógépet húzogatni nem tanácsos rajta, de én rosszabbra számítottam, azt hittem pakolásnál több sérülés születik, de jól bírta./ Ezeket a megmaradt Otexxel, kis ecset segítségével átkentem, és nem is lehet észrevenni. Amúgy semmi más sérülést, kopást nem látok eddig, pedig vizsgálhatom.:)
Szárazon egyáltalán nem csúszik, sőt, szerintem jobban tapad, mint az előző felület. Nedvesen kb annyira csúszik, mint egy átlagos járólap.
Fehér. Hát igen, itt az egyetlen bibi. Meglátszik rajta minden. DEE! Tiszta, gyönyörű, csodaszép! Nem bánom, naponta egyszer átporszívózom, így egész jól tartható a tisztasága. Persze a felmosás ennyi gyerek zuhanyzása-fürdése után mintha állandó lenne, így még mindig tiszta, és csillog!
Viszont itt a jó hír,a zománc színezhető, ha valaki nem kívánja a fehéret. Itt találtok erről sok infót.
Festékek ára összesen 10 ezer ft volt. Ez a mi 6.5 négyzetméteres fürdőnkre értendő ugyebár. Én úgy gondolom nagyon megérte, ez számomra nem is kérdés!!!
A fali csempét csak jól átsikáltam, nem kellett festeni. A fugák nagyon koszosak voltak, ami így a nagy fehérségben még jobban kiütközött. Kis ecsettel elkezdtem átkenni a fugát Otexxel. A felénél majd' bediliztem, és akkor a kisujjam hegyét mártogattam a festékbe, azzal festettem tovább. Így tök gyorsan haladtam, a csempére kerülő festéket egy popsitörlővel rögtön letöröltem. / Ha ezt elolvassa egy festő, biztos gondolja magában, hogy tuti szőke...:)) /
Akárhogy is történt, a végeredmény nagyon szép lett!

Legközelebb írok a mosdószekrényről. Az is saját készítésű, erre sem költöttünk sokat, és nagyon szeretem!
Valamint tavasszal, vagy előbb még megírom további tapasztalatainkat a járólappal kapcsolatban, oké?
Még mindig van facebook oldalunk, itt tudtok csatlakozni.

Julia



2013. szeptember 7., szombat

Újra itt!

 Mikor nyáron úgy döntöttünk pihentetjük kicsit a blogot, volt bennem egy kis félelem, hogy majd' 3 hónap kihagyás után olvastok-e még minket. Tegnap hirtelen felindulásból kiraktam Facebook oldalunkra, hogy jövünk vissza. Eme mondatra olyan sokan írtatok üzenetet, mélt, hogy mennyire vártátok már. Meg is hatódtam! Igyekszünk visszaadni valamit ebből a sok jóból. Ma mintegy összefoglalóként megmutatom min dolgoztunk a nyáron, majd szépen sorban mindegyikről írok részletesen. Ha van kedvenc jelezzétek, mert azt veszem előre.

Fürdő felújítás:
Nem volt kedvünk bontani, burkolni, viszont a fürdővel valamit kellett kezdeni. Egy ideje szemezgettem a csempe festéssel. Komoly utánajárás előzte meg a munkát, és okos tanácsokat követve átfestettük a járólapot. Majd a falakat. Ez, az összesen másfél napot igénylő munka hihetetlen változást hozott. Azóta is imádjuk! Nagy félelmem volt, hogy a járólap fogja-e bírni a strapát. Az eltelt 1 hónap azt igazolta, hogy nagyon jól működik a dolog!

Innen indultunk

Másfél nap munka, kb 15 ezer Ft költség, /szekrénnyel együtt/ és ez lett belőle:



Mosdószekrény:
Maradék bútorlapból készült, nem igényel különösen nagy kézügyességet. A régi mosdó megmaradt, azt nem cseréltünk. Szeretem, mert el tudom rejteni mögé a sok "ne szem előtt legyen" dolgot, mint például a felmosóvödröt.



Előszobafal:
Állandó probléma volt nálunk, hogy drága gyermekeim az iskolából hazatérve csak levágták a cuccaikat éppen oda, ahova eszükbe jutott. Ezt próbáltam megregulázni idén.
Pár léc, kevés táblafesték, fél nap munka.  Azóta a táskák és tornazsákok a helyükön lógnak.
Bár lehet, hogy még csak az újdonság varázsa?


Régi szekrény felújítás:
Ezt a darabot 15 ezer Ft-ért vettük a vaterán. Nem volt rossz állapotban, csak festést igényelt.
Most az előszoba dísze:


Régi ajtóüvegek kicserélése:
Parasztházunkban az ajtókban régi, nagyon vékony üvegek voltak. A srácok pedig szaladgálnak-futkároznak, ajtót csapkodnak. Veszélyessé nyilvánítottuk az üvegeket, ezért kiszedtük. Helyükbe vékony farostlemezre tapétát ragsztottam, és kész is vannak az új ajtóink.


Torta? Persze az is lesz!
Tegnap kérdezte valaki, hogy receptek lesznek-e? Persze, ezt a vonalat is visszük tovább. Bár nyáron nem sütöttem sokat, azért akadt ez-az. Például itt ez a rém egyszerű torta, ami lányom szülinapjára készült.
Vaníliás tészta, citromos főzött krémmel. A tetejére rápakoltam egy csomó cukrot, csokit.
A gyerekek nagyon bírták!


Most Ti jöttök, írjatok! Mivel kezdjünk?

Julie&Julia

2013. július 25., csütörtök

Sárgabarackos pite

Őszintén bevallom, mióta nyári szünetre ment a blog, magunknak alig sütöttem. Általában gyümölcsöt eszünk desszertként, de ma valahogy megkívántam a pitét. Átjött Julie is az édes babájával, így sütiztünk egy jót!
Olyan finom lett ez a pite, hogy úgy gondoltam vétek lenne nem megosztani veletek. Nyári szünet után felrakni egy sárgabarackos pitét, mikor már nem lesz friss gyümölcs... Tuti örültetek volna. :) Nem magyarázom túl, már kezd hiányozni a blogolás is...
Tehát a pite:



Hozzávalók:
250 g porcukor
250 g vaj
5 egész tojás
2 ek tejföl
250 g liszt
1 zacsi sütőpor /12g/
fél kg sárgabarack
2 banán /elhagyható/

A vajat 1 percre betettem a mikróba, hozzászitáltam a porcukrot, és robotgéppel kevergettem. Ment bele az 5 egész tojás, 2 ek tejföl, és így dolgozott a gép tovább. Jött a liszt, sütőpor. Ezt a masszát még kb 5 percig dolgoztattam a géppel.
Egy 28 centis kerek formát megvajaztam, beleöntöttem a masszát. A barackot negyedekre vágtam, a banánt felszeleteltem, ráraktam a tetejére. Előmelegített, 180 fokos sütőben 35 percig sült.
A banánt én nagyon szeretem az ilyen sütikben, de elhanyagolható, ha valakinek nem fűlik a foga a sült banánhoz. Tökéletes csak barackkal is!

A bagolyról: nemrégiben kaptam egy irtó jópofa dolgot, szeptemberben írok róla egy bejegyzést is, mert nagyon szeretem! Szuper sablonokról van szó, amit csak rátettem a pitére, rászórtam a porcukrot, és tádááámm!!!
Ha bővebben érdekel kattints ide és ide.


Az a fura színű izé a banán benne...

További szép nyarat,
Julia



2013. június 19., szerda

Nyári szünet

Kicsit fájó szívvel írom ezt...
Egy rövid időre elbúcsúzunk most. Vége lett az iskolának, beköszöntött a nyári szünet!
Próbálunk megfelelni minden fronton, de elsősorban anyaként pici-nagyobb gyerekek mellett.
A nyár 3-3 csemetével teljes embert kíván, így mi is elmegyünk egy kis nyári szünetre, és teljes gőzzel a srácokra koncentrálunk.
Persze mindeközben sütögetünk-dolgozunk a ház körül, mindent dokumentálva, hogy augusztus végén újult erővel zúdíthassuk rátok az újdonságokat.
Reméljük velünk maradtok, és itt lesztek a szünet után is!
Sok szép napsütéses nyári hetet, pihenést kívánunk. És persze legyetek boldogok, mert ez a legfontosabb!
Sok szeretettel,
Julie&Julia


2013. június 18., kedd

Ballagás

Az számomra is hihetetlen, hogy gimnáziumba megy a "tegnap" született lányom!
Hétvégén elballagott az általános iskolából. Ezen alkalomból volt nálunk egy csodás családi ünnep.
Csokitorta készült, lila fodros színátmenetes díszítéssel.

 
 
A tésztája az én nagy kedvencem, itt olvasható a recept.
 
 
3 féle lilát kevertem ki a fondantból. / Fondant készítésről itt /
Tettem a tortára egy alap fehér színűt, erre helyeztem rá a fodrokat. Annyira belemerültem a munkába, hogy nem készítettem fázisfotókat sajnos. Viszont találtam egy szuper videót, ami bemutatja lépésről-lépésre a készítés menetét. Ide kattintva megtalálható.
Kis időt igényel a fodrok felhelyezése, de a végeredményért megéri!
 
 
 
Meghívónkat ismét barátnőnk, Anikó készítette, aki az Amare név alatt szebbnél-szebb meghívókat tervez. Csak a lila szín volt adott, a végeredmény csodás lett!!! Honlapján megcsodálhatjátok magatok is. / itt / Valmint facebook oldalán. /itt/
 
 
 Julia

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...