2012. július 4., szerda

A kertészkedés és én...

Nem vagyunk a legjobb barátok... Pedig sok mindent megcsinálok. Szeretek sütni, főzni, kifestem a házat kívül-belül, próbálok kreatívkodni, na és imádok tortákat készíteni.  De a kertészkedés nem nagyon megy... Bár mentségemül szolgáljon városi, lakásban élő lány voltam még bő egy éve. Most, hogy házunk lett, kert is járt hozzá... És próbálunk barátkozni. A kert, és én... Szépen lassan...
Mindig csodálattal néztem az olyan emberekre, akik rajongva meséltek arról, mennyire jó dolog kertészkedni. Mikor kimennek a zöldbe, bevetik magukat az ágyásokba, dolgoznak, és kikapcsolnak mindent. Szemükben a ragyogás, miközben mesélnek. Komolyan, hihetetlen!:)
No, tavaly első próbálkozásként azzal a gondolattal, hogy én is ezt akarom érezni, kimentem gyomlálni. Itt volt Julie blogírótársam örök barátom is. Elkezdtem gyomlálni a gazt, és vártam a csodát...De nem jött. 10 perc után már a derekam is elkezdett fájni, untam az egészet, azon morfondíroztam, mi a jó ebben?! Kb 20 perc után rájöttem, hogy a csoda aznap elmarad, majd abbahagytam, és inkább főztünk valami finomat ebédre. Minden esetre bárhogy is történt, én büszke voltam magamra, hogy megtettem az első lépést barátságunk felé. Mikor hazajött kedvesem, boldogan újságoltam neki, hogy dolgoztam a kertben, nézze meg. Vártam, hogy megsimogatja a fejem, és megdicsér, hogy ügyes vagyok. Ehelyett elhűlt arccal jött be, hogy kitéptem a lestyánt???? Én? Tuti nem! Megmutatta hol voltak, és akkor rájöttem, hogy de... mégis... Azt hittem gaz.
Második próbálkozásképpen elképzeltem, hogy szuperszép levendulamezőt / na persze kicsiben / rittyentek a kertbe. Első gondolatot tett követte, írtam emailt egy neves Tihanyi levendula termesztőnek, akire a neten akadtam. Leírtam őszintén, hogy nő vagyok, ráadásul szőke:), aki eddig lakásban élt, és semmit sem ért a kertészkedéshez. Viszont nagyon lelkes!
Én lepődtem meg legjobban, mikor válaszolt, és nagyon kedvesen, részletesen leírta, mikor, hogyan, milyen közökkel ültessek levendulát.
Levendulamezőm lesz! Kezdtem érezni a várva várt csodát, megcsapott a szele! Már-már orromban bizsergett semmihez sem hasonítható illata. Láttam magam előtt, mikor A ragyogással szememben nézem, hogyan játszik  a szél pajkosan gyönyörű levenduláimon...



elképzelt levendulamezőm...



Vettem is palántákat , szépen elültettem, ahogy kedves Úr leírta. Aztán nem értem mi történt... De tényleg. Locsolgattam, na jó, volt mikor elfelejtettem, de levendulám nem akart mezősödni. Kedvesem pár hónapja hívta fel figyelmem az "ültetvényre", kerestük az elszáradt maradványokat a földben. De legalább mosolyogtam magamon, az is valami!
Nem adom fel! Akkor is megtanulok kertészkedni! Majd jövőre... Idén már nem kezdek neki ilyen melegben, és amúgy is már nyár közepe van.
 Az a tervem, hogy tavasszal segítséget kérek egy kertészkedéshez értő személytől, majd a nulláról elkezdek tanulni. Közben szeretném mindezt megörökíteni itt a blogban. Biztos vagyok benne, hogy menni fog, mert a lelkesedésem ismét az egekben.
Jövőre pedig én mesélek más embereknek csillogó szemmel arról, mennyire csodálatos dolog kertészkedni... Majd jövőre...

Julia

Egy szolgálati közlemény a végére. Megjelentünk a facebookon, ha szeretnétek minket követni. Mindenkinek örülünk!

6 megjegyzés:

  1. Kedves Julie!
    Ma találtam rá a blogodra és azt hiszem maradok is rendszeres látogatód. :)
    A levendula nem szereti a sok vizet. Borzasztó kánikulában azért kell locsolgatni (például az utóbbi időkben), illetve akkor kell még többször, ha nem kiültetve van, hanem cserépben.
    Általában a gyógynövények nem igazán vannak oda a túl sok tápanyagért. Nekik nem kell alátrágyázni meg teletömni komposzttal a földjüket. Némelyik azért nem bánja, de többségüknek nem kell vagy nem is szabad. Erős napfényt szeret, jó vízáteresztő talajt. Télen nem árt takarni ágakkal. Bár bírja a hideget és én sosem takarom az enyémet, de szerintem mázlija van, a kertnek az a része nem annyira "fagyközpont". Tavasszal kell visszavágni harmadára, majd szépen beindul. Aztán virágzás után, mikor szépen eltetted a virágokat, akkor ismét vissza kell vágni egyszer és legközelebb csak tavasszal. Így szebben bokrosodik, egyre több virága lesz majd.
    Vannak különböző fajták is (nekem hagyományos lila van és ugyanaz a fazon halványrózsaszínben). Szép az is, ha többféle van és nem teljesen egyszerre virágoznak.
    Az Alexandra kiadónak van egy könyve, amit nagyon tudok ajánlani. Én legalábbis nem tudok betelni vele, már a borítójától is odavagyok. Rendesen bekészülök az ágyba, ha olvasni akarok belőle, nemcsak úgy leveszem és fellapozom pár percre. Az a címe, hogy Gyógy- és fűszernövények kézikönyve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dóri,
      Köszönöm, hogy leírtad, megpróbálok legközelebb eszerint eljárni, bár még mindíg nem tudom miért nem sikerült nekem. Ahova ültettem, kb du. 2 óráig volt napos, utána árnyékos.
      A föld milyen volt? Hááát, nem tudom:)
      A könyvet megnézem:)

      Törlés
  2. Kedves Julie!Nyított ajtót döngettél nálam is. Én is kezdő kertész vagyok, én is ott vettem a levendulapalántákat, ahol te, s én is türelmetlen vagyok, mert nem mennek semmire. Ill. a kilencből kilenc kilencféleképpen fejlődik egy helyen, egymástól kb. jó ötven centis távolságra ültetve szegőnövénynek szánva. Már fotóztam őket, hogy írok a BS-ek adjon tanácsot, hogy mit is rontottam el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azóta kaptam tanácsokat, nálam valószínűleg kevés napot kapott. / ez még rímel is:) !

      Törlés
  3. Kedves Julie! Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogotokra, örömmel olvasok minden új bejegyzést! Már 6 éve próbálom a kertünket szép kis oázissá varázsolni, több, kevesebb sikerrel. 6 év alatt egyetlen kaspóba ültetett levendulát sem sikerült átteleltetnem... ergo sikerült levonnom a következtetést: a levendula nem nagyon bírja bödönben ..... nálam :) Kb ennyit tudok hozzáfűzni a levendula nevelgetéshez :) De továbbra is sok sikert kívánok és várom az új írásokat!! addig is Frances Mayes-t idézve: néha a tökéletes hozzá nem értés is hozhat csodás eredményt!! Üdv: Gemini

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gemini, örülök, hogy ránk találtál. Ez egy jó idézet:)))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...