2012. október 1., hétfő

Mit lehet varázsolni maradék tapétából?

Olyan nagy szerencsében volt részünk, hogy a Farrow & Ball cégtől kaptunk maradék tapétákat, hogy leleményesen találjuk ki, mit is lehet ezekből varázsolni. Mondanunk sem kell, úsztunk a boldogságban, mert ezek a tapéták csodálatosak!!! Majdhogynem megszólalnak, annyira szépek!
Ide kattintva győződjetek meg róla magatok is! Úgyhogy örültünk a feladatnak, bele is vetettük magunkat az ötletelésbe, tervezgetésbe. Annyi jó dolgot találtunk ki, hogy egy bejegyzésbe bele sem fér, ezért ez egy hosszabb, több sorozatos szösszenet lesz. Reméljük örültök neki, és találtok olyan ötletet, amit tudtok hasznosítani az otthonotokban.
Akkor vágjunk is bele! Julie konyha-étkezőjében tettük fel az első tapéta csíkokat. A meglévő tálalószekrényt dobtuk fel, az alsó és felső rész közötti helyet töltöttük ki. Ez a tálalószekrény eddig is egy szép darab volt, de így, egy igazán különleges, egyedi végeredmény született:

Csodaszép Farrow&Ball tapétával

A másik megvalósult terv a konyhapult mögötti rész tapétával beborítása. Ezt olyan helyen készítettük, ahol nem éri víz. Bár lehet kényesebb felületre is felhelyezni, ebben az esetben egy üveget érdemes elé fixálni.


Ugye milyen gyönyörű? Nem túloztunk! :)
És a munka menete:
 
1., bekevertem a  Metylan normal tapétaragasztót papírtapétákhoz
2., a tapétázandó felületeket portalanítottam, megtisztítottam a szennyeződésektől
3., a tálaló esetében ( a felső és alsó rész közötti felület volt a cél ) lemértem a tapétázandó felület szélességét és magasságát. Kiterítettem az asztalra a tapéta darabot. Ceruza, mérőszalag, vonalzó segítségével kijelöltem a kivágandó tapétát.
4., a tapéta hátoldalát bekentem ecset segítségével a ragasztóval , először a felső szélét igazítottam oda a felülethez aztán elkezdtem tenyérrel rásimítani oldalra, lefelé. ahol púp, levegő buborék maradta, azt egy puha ronggyal kezdem óvatosan lefelé kitessékelni a tapéta alól.
5., mindkét esetben ugyanezzel a technikával jártam el ( tálaló és falfelület )
 
A munka nem igazán nehéz, az eredmény pedig magáért beszél! Jövő héten újabb tapétaakciókról olvashattok, addig is, ha elsőkézből szeretnétek értesülni a Farrow&Ball híreiről, játékairól, ide kattintva megtaláljátok őket a facebookon.
 
Julie&Julia
 
 
 

4 megjegyzés:

  1. Szuper lett! Nekem a tálalóhoz feltett egy picit jobban tetszik (ÉS, akkor még a boros kalitkáról nem is szóltam, mert az nagyon!!!).

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok Lányok! Engem az érdekelne, hogy lehet üveget fixálni a tapéta elé. Láttam az IKEA-ban erre használatos paneleket, ti használtatok már olyat?
    Szép hetet! Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lili, mi még nem használtunk, de egy barátunk igen, megkérdem tőle, jó? Úgyis találkozunk nemsokára!!!:))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...