A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zászlófüzér fából. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zászlófüzér fából. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 2., csütörtök

Új barátunk, a zászlófüzér - most fából

Ugye emlékeztek, hogy készítettünk már textilből? Akkor a libatanács hivatalosan is kimondta -amit addig csak sejteni véltünk :) - , hogy új barátunk lett, a zászlófüzér!!!
Ezért most egy szinttel feljebb léptünk, újdonsült cimboránkat elkészítettük fából. Egy picit időigényesebb, de az eredmény magáért beszél.



Maradék hajópadló volt az alapanyag. Egyenlő, 15 cm-es részeket mértünk le, majd berajzoltuk az egyenlő szárú háromszögeket, amiket dekopírfűrész segítségével vágtunk ki.







Csiszoló papírral az egészet lecsiszoltuk, majd akrilfestékkel helyes kis színekre festettük. 1 réteg nem fedett igazán, 2 réteg ment rá. Száradás után pingáltuk rá a mintákat. Az akril szerencsére nagyon gyorsan szárad...
Hagyhattuk volna úgy is, de nekünk jobban bejön a picit kopottabb stílus, így csiszoló papírral finoman átmentünk még az egészen.


Az illesztésnél törtük kicsit az agyunkat, de lesétálva a barkácsboltba gyorsan megszületett a nyertes megoldás! Pici u szögeket ütöttünk a tetejükre, azzal fogtuk oda a kék madzagot.
Nekünk tetszett nagyon a textil is, de ebbe a fa változatba most beleszerelmesedtünk! Rengetegféle csodaszép színű akrilfestéket kapni a hobbi boltokban, úgyhogy semmi sem szabhat határt a képzeletnek!


És most jön a JÓ HÍR! Ezt a példányt, amit készítettünk, meg lehet nyerni! A Vidéki Otthon Magazinbloggal indítjuk közösen a játékot, részletekért kattintsatok ide!
Reméljük a nyertes nagyon fogja szeretni a mi kis pajtásunkat!:)

Julie & Julia


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...